
Közlekedési tippek Ausztriában
Mivel sok téves információt hallok/olvasok, ezért most a (teljesség igénye nélkül) összeszedtem néhány pontban, mik a szokások, mire figyelj, hogy miben tér el a KRESZ
Sok éves gyakorlattal, több mint 200.000 megtett motoros kilométerrel és vezetéstechnikai tréningekkel a hátunk mögött, vállaljuk motoros csoportok vezetését, túrák szervezését.
Szükség esetén technikai hibák javításával és motor mentések házon belüli lebonyolításával.
Az évek során szerzett tapasztalatok, és a túrázók visszajelzései alapján állítottam össze a túrákat és a szolgáltatásokat. A túratervek valójában vázlatok, amik alapján haladunk, de mindig a mindenkori a csapat igényekhez illetve az időjáráshoz igazítom az útvonalat, nem csak a navi után megyek. Legyen ez akár egy ebédszünetben, vagy a reggelinél vázolom a lehetőséget amit megszavazunk, de lehet észre sem veszed már letértünk az aznapi útvonalról. Lehet belefér még egy hágó, vagy éppen berövidítünk, hogy elkerüljünk egy alapos elázást. Nincs órákig térképbújás az út szélén, kerülhetek nehéz helyzetbe, de nehezen jövök zavarba, ha a tájékozódásról van szó. A közeljövőben terveim között szerepel Észak-olaszországi túrák szervezése is.
Motoros felvonulás helyett túrázni szeretnénk. Kis létszámú csapattal könnyebb együtt maradni, és bárhol kényelmesen meg lehet állni.
Minden este ugyan abban a hotelben alszunk, így nem pazaroljuk el az időnket pakolásra, illetve napközben is kényelmesen tudunk motorozni.
A leglátványosabb részek mindig kis eldugott helyeken vannak, amiket csak a helyiek ismernek. Ugye te sem akarsz lemaradni róla?
Mivel sok téves információt hallok/olvasok, ezért most a (teljesség igénye nélkül) összeszedtem néhány pontban, mik a szokások, mire figyelj, hogy miben tér el a KRESZ
Igyekszem a túráimat egyedivé tenni, hogy akik engem választanak túravezetőjüknek, valami különleges élményben legyen részük. Ezért az idei évtől az állandó programok közé tartozik a
Sziasztok! Összegyűjtöttem nektek azokat a linkeket, amelyek segítségemre vannak a túratervezésben, tájékozódásban. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom. Tiroli időjárás. Én ezt tartom a legpontosabbnak